Az Evergreen Point úszó híd (pontonhíd) a Washington tó felett köti össze Seattle városát  keleti vonzáskörzetével. Mikor 2016-ban átadták a forgalomnak, egyből bekerült a rekordok könyvébe, hiszen ez lett a leghosszabb és egyben a legszélesebb úszó híd a világon.

Az új hidat az 1963-ban épült korábbi, azonos nevű híd helyett építették, melyet addig a valaha volt leghosszabb úszó hídként tartottak számon. Az új hidat 77 ponton tartja, összesen 2350 m hosszú (közel 40 m-rel hosszabb, mint elődje) és 35 m széles. A víz felszíne alatt 58 horgony rögzíti a pontonokat a tó fenekéhez, melyeket acél kábel köt össze. A 77 beton ponton közül a legnagyobb majdnem 23 m széles és közel 110 m hosszú.

A pontonok tetején helyezkedik el a hídpálya, mely 776 előregyártott beton szelvényből áll, és mindegyik 6,1 m-re emelkedik a pontonok fölé. Ez olyan hatást eredményez, mintha dupla híd lenne. Az alsó szinten tudnak közlekedni a karbantartó járművek, a  forgalom megzavarása nélkül.

A projektet egyébként azért kellett ebben a formában megvalósítani, mert a legmélyebb pontján 60 méter mély tó alatt a szilárd altalaj további 60 m-re található, emiatt egy  pilléreken álló híd kivitelezése túl drága és túl bonyolult lett volna.

Forrás: atlasobscura.com

Beton.hu
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. A süti információkat a böngésző tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismeri, hogy járt-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csinál és hogyan szereti használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve a munkánkat, hogy tudjuk, melyik tartalom volt a leghasznosabb.

A sütik beállításait a bal oldalon található füleken módosíthatja.