Beton Fesztivál 2016 beszámoló

A beton iparág meghatározó hazai szereplőit összefogó szakmai szövetségek által szakmabelieknek, diákoknak, tervezőknek, kivitelezőknek, forgalmazóknak és érdeklődőknek szervezett Beton Fesztiválra 2016. szeptember 29-én került sor a budapesti Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban.

beton_fesztival1

A betonnal kapcsolatban még mindig van mit tanulnunk, hiszen sokan csak a városi panelként azonosítják, pedig a „folyékony kőben” rejlő lehetőségek mára megsokszorozódtak. A beton.hu szervezésében, a Magyar Cement- Beton- és Mészipari Szövetség (CeMBeton), a Magyar Betonelemgyártó Szövetség (MABESZ), valamint tagvállalataik támogatásával megtartott Beton Fesztiválon ez került bemutatásra idén is. Egyre népszerűbb ez az anyag a tervezők, kivitelezők körében, újabb trendek kerültek előtérbe a beton felhasználásáról az építészetben, a lakberendezésben, és a divat világában is.

beton_fesztival4

A Beton Fesztiválon első kézből, szakmai előadásokon kívül a saját kezükkel is megtapasztalhatták a betont az érdeklődők: a helyszínen ékszernek beillő alkotások is készültek a résztvevők által. Az apró kiegészítők mellett nem is gondolnánk, mennyi minden alapanyaga a beton, legyen az energiatudatos épület, híd, kiemelt jelentőségű beruházás.

beton_fesztival3

A beton általánosan ismert lehetőségein túl különleges igényeknek is megfeleltethető. Legyen az a vízzáróság, sugárbiztos környezet egy orvosi vizsgálóban, látszóbeton megoldások épületeken belül és kívül. A Beton Fesztivál előadásai, kiállításai és a workshopok betekintést adtak a betonipar és -technológia mai színvonalába. Emellett konkrét beruházásokon (mint pl. a Dagály Úszóaréna és Puskás Ferenc Stadion) mutatták be a betonépítészet kihívásait, az azokra adott műszaki megoldásokat. A betondesignnal kapcsolatos gyakorlati tudás átadása is fontos része volt a Fesztiválnak.

beton_fesztival2

A kiállításon megérinthetőek, kipróbálhatóak voltak a legegyedibb, legtrendibb és legizgalmasabb beton használati- és divattárgyak, művészeti alkotások, ékszerek is, ezáltal közvetlen betekintést engedve a betondizájnba és a beton újfajta felfogásába. Idén első alkalommal egyetemi hallgatók is bemutatták mit tudnak a betonról, annak előállításáról, hogyan alkalmazzák azt hagyományos, illetve kreatív értelemben.

A fesztiválról készült képek megtekinthetőek Facebook-os képgalériában.