Beton Fesztivál 2022 beszámoló

Szakmai fórum a beton szerepéről a körforgásos, karbonsemleges gazdaságban

Két év kihagyás után ismét megrendeztük a Beton Fesztivált az építőipar szakemberei számára. Az egynapos szakmai esemény központi témája ezúttal a beton szerepe a körforgásos, karbonsemleges gazdaságban volt.

A szakmai közönség a pandémia miatt az elmúlt két évben nélkülözni kényszerült kedvelt építőipari rendezvényét. A Beton Fesztivál az idei évben megújult, jövőbe tekintő témával egy impozáns, természetközeli helyszínen tért vissza, és teltházzal került megrendezésre. A rendezvényt élőben a YouTube csatornánkon (amelyen később is visszanézhető) online is közvetítettük, hogy minél szélesebb kör részt vehessen, egyúttal lehetőséget biztosítva azoknak is, akik távolabbról érkeztek volna, de a környezeti lábnyom csökkentése fontos számukra.

Beton Fesztivál – egy prominens esemény építőipari szakembereknek

A Beton Fesztivált 2015-ben indította újtára a beton.hu és szervezi meg azóta is évről-évre a Magyar Cement- Beton- és Mészipari Szövetség (CeMBeton), a Magyar Betonelemgyártó Szövetség (MABESZ), valamint tagvállalataik támogatásával. Az esemény célja a kezdetektől, hogy mind az építőipari szakemberekkel, betontechnológusokkal, mind a jövő mérnökeivel megismertesse az anyaggyártás, építészet és kivitelezés újdonságait, valamint a betonban rejlő sokszínű lehetőségeket úgy a felhasználás módját, mint a dizájnt tekintve.

Körforgásos gazdaság az építőiparban

Az idei Beton Fesztivál témájának napjaink egyik legsürgetőbb és egyben a beton előtt álló legnagyobb kihívást választottuk: a körforgásos, karbonsemleges gazdaságra való átállás során az iparág előtt álló kihívásokat vettük górcső alá.

A fesztivált az idei évben is a beton.hu munkacsoport részéről Urbán Ferenc nyitotta meg, aki a munkacsoport két évnyi munkájának ismertetése után rövid áttekintést adott a globális és hazai problémákról, amelyek kikényszerítik a körforgásos gazdasági modellre történő átállást, illetve ebben a folyamatban a beton szerepét. „Mindenki előtt ismertek a hulladékkal, a Föld véges erőforrásainak kiaknázásával és a CO2 kibocsátás környezeti hatásaival kapcsolatos problémák. Erre nyújthat megoldást a körforgásos gazdaság, amely egy olyan modell, amelyben nincsenek hulladékok, és a ma termékei egyben a holnap alapanyagai. Az épített környezet társadalomra és természetre gyakorolt hatása miatt megkerülhetetlen, a CO2 kibocsátás 36 %-a, a primer energiafogyasztás 40 %-a az épületekhez, építkezésekhez köthető. A beton nagy tömegben előállított, hosszú élettartamú, természetbarát anyag. Az iparág előtt álló kihívás a hulladékmentes, minimális bányászott természeti erőforrás felhasználásával történő karbonsemleges beton előállítása. Lehetetlen küldetés, vagy reális jövő? A jelen és jövő innovatív megoldásait látva úgy látjuk, az iparágunkon nem fog múlni, hogy a körforgásos gazdaság megvalósuljon.” – mondta el Urbán Ferenc.

A nyitóbeszédet követően a Cemkut Kft. kutató mérnökének, Dr. Gável Viktóriának izgalmas összefoglalója volt hallható a cement- és betonipar innovációiról.

Majd a résztvevők két olyan építési-kivitelezési projekttel is megismerkedhettek, amelyek esetében a kivitelezés kezdeti lépéseitől már elsődleges szempont volt a körforgásos megoldások alkalmazása és ezáltal is a minél alacsonyabb CO2 lábnyomú felépítmény létrehozása. A Sopronnál megvalósult bécsi-dombi alagútépítésről Tóth Szilvia, az SDD Konzorcium főtechnológusa, míg a méltán híres MOL Campus szerkezetépítésének kihívásairól Ritter Ádám, a Moratus Kft. ügyvezető helyettese és műszaki igazgatója számolt be.

A Beton Fesztivál szakmai programját egy pódiumbeszélgetés zárta, amely keretében a szakértők ezúttal annak lehetőségét vitatták meg, hogy a beton teljes életciklusát tekintve (alapanyagok, gyártás, „utóélet”) miként valósítható meg a körforgásos szemlélet. A pódiumbeszélgetést Asztalos István a CeMBeton elnökségi tagja és irodavezetője moderálta, a szakmai beszélgetésben részt vett: a MABESZ részéről Rácz Attila ügyvezető, a Cemkut Kft.-től Urbán Ferenc ügyvezető és a BTC Kft. termékportfólió vezetője, Dr. Czoboly Olivér.

A szakmai előadások és beszélgetések mellett a résztvevők a betonban rejlő sokszínűséget is megismerhették a rendezvényen kiállító „betondizájnerek” reprezentálásában.

Minden építés alapja 2022

Idén újra a Beton Fesztivál keretében került sor a „Minden építés alapja” betonpályázat eredményhirdetésére és a díjak átadására. Az egyetemi hallgatók számára meghirdetett pályázatra több rendkívül színvonalas pályamű érkezett, melyeket független bíráló bizottság értékelt. A bizottság két kategóriában 3-3 pályamunkát tartott kiemelkedőnek, valamint 1-1 pályamunkát innovatív különdíjban is részesített. Az eredményeket a Bíráló Bizottság részéről Prof. Dr. Medvegy Gabriella a PTE Műszaki és Informatikai Kar dékánja hirdette ki, míg a díjakat Vass Zoltán a MABESZ elnöke adták át. A szervezők köszönik a pályázaton résztvevők munkáját, valamint gratulálnak a díjazottaknak. A díjazott pályaművek a beton.hu weboldalán tekinthetőek meg.

A Beton Fesztivál visszanézhető YouTube csatornánkon!

Beton.hu
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. A süti információkat a böngésző tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismeri, hogy járt-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csinál és hogyan szereti használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve a munkánkat, hogy tudjuk, melyik tartalom volt a leghasznosabb.

A sütik beállításait a bal oldalon található füleken módosíthatja.