Beton Fesztivál 2025 beszámoló
A beton.hu, a Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség (CeMBeton), a Magyar Betonelemgyártó Szövetség (MABESZ) és ezen szervezetek tagvállalatai támogatásával ismét a Lágymányosi-öböl partján a Dürer Kertben rendezte meg a jelen és a jövő betonos szakemberei számára a Beton Fesztivált. Az egykori hangos gyár, a Hengermalom hatalmas betontömbjeivel rejtélyessé vált építmény szomszédságában, gyönyörű természeti környezetben, igazi fesztiválhangulatban zajlott az esemény. Továbbra is a körforgásos, karbonsemleges gazdaság iparágunkra háruló megvalósításának kihívásait boncolgattuk két témakörben, amelyeket pódiumbeszélgetéssel zártunk. Idén sem maradhatott ki egy innovatív kivitelezési projekt bemutatása, és a szokásos díjátadók.
A rendezvényt élőben a YouTube csatornánkon online is közvetítettük.
A Beton Fesztivált 2015-ben indította újtára a beton.hu azzal a céllal, hogy a jelen és a jövő szakembereit összehozza, megismerje és megismertesse az anyaggyártás, építészet és kivitelezés újdonságait, valamint a betonban rejlő sokszínű lehetőségeket úgy a felhasználás módját, mint a dizájnt tekintve. A kezdeti célok továbbra is változatlanok, de az elmúlt években egyre nagyobb teret nyert a körforgásos gazdaság és a karbonsemleges jövő kérdésköre. Idén ezt a szakmai ívet folytatva új aspektusokból, friss szempontok mentén vizsgáltuk, hogyan alakítják ezek a kihívások és lehetőségek az építőipar fejlődését.

Az életciklus elemzések előretörésével az építőanyaggyártás irányába a közeljövőben minden gyártó új kihívások elé néz, és sorra jelennek meg az ezt előíró, támogató rendeletek, szabványok. Előadásainkat két tematikus blokkba szerveztük a legfrissebb szakmai kérdések ismertetésére, megvitatására. Az első blokkban az épületek karbonlábnyomáról és az ESG (Environmental Social Governance) – fenntartható vállalatirányítási szempontok érvényesítéséről hallhattunk, míg a második blokk a megjelent új építési termék rendelet (CPR) és a jövőben hozzá még szorosabban kapcsolódó szabványok gyakorlati alkalmazására fókuszált. Mindkét tematikus egységet pódiumbeszélgetés zárta, ahol a szakértők közösen elemezték és vitatták meg a felvetett kérdéseket. És ahogy megszokhattuk, idén sem maradt el egy innovatív kivitelezési projekt bemutatása.
A program méltó lezárásaként átadtuk a MABESZ és a CeMBeton Életműdíjait, valamint kihirdettük a „Minden építés alapja 2025 – Betonpályázat egyetemi hallgatóknak” eredményeit.

Az előző években igyekeztünk rámutatni a körforgásos és karbonsemleges gazdaságra való átállás során az iparágra váró szigorodó követelményekre azzal a céllal, hogy amikor az elkövetkező években, évtizedekben ezek élesednek a gyártók felkészülten álljanak az előírásokra adandó válaszokkal, technológiai megoldásokkal. Az életciklus elemzés bevezetése és a karbonsemlegesség felé tartó építőanyaggyártás meghatározó rendelete az új CPR, amely számos új kihívás elé állítja a gyártókat. Fontos változás, hogy a szabványok szerepe a közeljövőben megerősödik, a kötelezővé tett új szabványoknak, műszaki előírásoknak kezelniük kell a CPR-ben előírt követelmények teljesíthetőségét.
A fesztivál koordinátorai, moderátorai idén Turbéki Judit és Szalai Tamás voltak.
Épületek karbonlábnyoma és az ESG
Az első előadást Dr. Szalay Zsuzsa, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi docense tartotta. Bemutatta az életciklus elemzés számítás módszertanát, elterjedtségét, és azt, hogyan épülnek be ezek az adatok az épületminősítési rendszerekbe és a közelgő szabályozásokba. Átfogó képet kaphattunk arról, hogy miért fontos az épületek karbonlábnyomának vizsgálata, és felhívta a figyelmet a gyűjtött adatok csekély mennyiségére, amin változtatni szükséges.
Következő előadás fókuszában az ESG állt, vagyis az a kérdés, hogyan válhat zöldebbé a hazai építőipar. A MABESZ képviseletében Végh Stella fenntarthatósági referens bemutatta mit takar az ESG, kinek és miért fontos, valamint hogyan járul hozzá az előregyártott szerkezetek alkalmazása a fenntarthatóbb építési gyakorlat kialakításához. Rávilágított, hogy miért kulcsfontosságú az ESG szempontok érvényesítése a fenntartható fejlődés érdekében.

Az első blokkot pódiumbeszélgetéssel zártuk, melyben tovább vizsgáltuk a karbonlábnyom-számítás és az ESG alkalmazásának kérdéseit, lehetőségeit és az alkalmazásukhoz kapcsolódó kihívásokat.
A szakértők megvitatták a mindennapi rutinná válás akadályait a gyártói, kivitelezői gyakorlatban, az EPD-k hasznosságának, a gyártók felkészültségének és az ezzel járó terhek viselésének kérdéseit. Szó volt a befektetők vagy üzleti partnerek részéről a döntéseknél az ESG szempontok figyelembevételéről, a megrendelők részéről a fenntartható, ESG-kompatibilis épületek iránti érdeklődésről. Végezetül a tendenciák alapján elmondták véleményüket várhatóan hol tartunk majd 10 év múlva és milyen új technológiákra, megoldásokra lesz szükségünk az építőipar, azon belül is a cement és betonipar „zöld átállásához”.
Az új CPR, szabványok és a fenntarthatóság
A második blokk első előadását a CeMBeton részéről Urbán Ferenc tartotta. Előadásában az építési termékek jogszerű forgalmazását szabályozó CPR-2024 rendelet újdonságait ismertette a gyártók szemszögéből. Kiemelte, hogy az új rendelet már tartalmazza a körforgásos gazdaság eszközrendszereit, az életciklus-értékeléshez kapcsolódó alapvető környezetvédelmi jellemzők definiálását, a környezeti fenntarthatósági értékelésre fókuszáló új értékelési és ellenőrzési rendszer bevezetését.
A következő előadást Rácz Attila, a MABESZ képviselője tartotta a CPR alkalmazásával kapcsolatos szabványok és termékszabványok szemszögéből. Bemutatta, hogyan kapcsolódnak ezek a szabványok a gyakorlatban az építési termékekhez az iparági termékekre fókuszálva. A hamarosan megjelenő új betonelemszabvány már tartalmazza a CPR-ben megjelenő új szempontokat, kritériumokat, bár ezek egy része jelenleg ellentmondásos, főleg a környezeti jellemzők vonatkozásában.

Ezt a blokkot is pódiumbeszélgetéssel zártuk, melynek keretében szakértőinkkel a CPR és a szabványok szerepét vizsgáltuk a fenntarthatósági szempontok, a cement- és betonipar zöld átállása tükrében. Szakértőink megvitatták az új CPR indokoltságát, a Bizottság mellett működő szakértői csoport szerepét, a nem harmonizált területet szabályozó új rendelet várható témaköreit és az új betonelem szabvány helyét az új CPR alatt a jövőben kötelezővé váló szabványok vonatkozásában. Végezetül elmondták véleményüket arra a kérdésre, hogy valóban az új CPR a fenntartható építőanyagipar kulcsa?
Előregyártott szerkezetek
Utolsó szakmai előadásunk az előregyártott szerkezetek és épületelemek alkalmazását vizsgálta a lakóépületek építésében. Becker Ádám a Bayer Construct Zrt. statikus vezető tervezője bemutatta, hogyan járulhatnak hozzá az előregyártott betonelemek a modern, fenntartható és megfizethető lakóépületek hatékonyabb és gyorsabb kivitelezéséhez.
Ezután az immár hagyományos díjátadók következtek:
Hoffmann Tamás, a CeMBeton elnöke, egy régi cementes hagyományt újraélesztve immár a harmadik (idén első alkalommal a Beton Fesztivál keretében) CeMBeton Életműdíjat adta át. Ezúttal Mikita Istvánt köszöntöttük az Életműdíjjal, aki közel negyven évnyi szakmai pályafutása során meghatározó szerepet játszott a hazai cementipar fejlődésében. Tanulmányait a Nehézipari Műszaki Egyetemen gépészmérnökként végezte, majd pályáját épületgépészeti területen kezdte, mielőtt 1986-ban csatlakozott a Hejőcsabai Cementgyárhoz hibaelemző mérnökként. Később a termelési részleg vezetőjeként, majd gyárigazgatóként dolgozott, széleskörű szakmai tapasztalatot szerezve a klinker, cement, mész és mészhidrát termelés irányításában. Pályafutása során 2002-től néhány évig Lábatlanban vállalt gyárigazgatói feladatokat, majd újra Miskolcon folytatta gyárigazgatóként. 2011-ben csatlakozott a Holcim Magyarország Kft. csapatához gyárigazgatóként. A Királyegyházi Cementgyár zöldmezős beruházásának elindításában és a gyártósor beüzemelésében, a termelés felfuttatásában vett részt.
Pályafutása nemcsak szakmai elkötelezettséget, hanem a hazai cementipar hosszú távú fejlődéséhez való jelentős hozzájárulást is tükrözi.

Gratulálunk Mikita Istvánnak!
Berezvai Attila, a MABESZ alelnöke adta át a MABESZ Életműdíjat Szilvási Andrásnak. András 1968-ban kezdett el dolgozni a 43-as számú Állami Építőipari Vállalatnál, ahol a nagyelemes építési mód közvetlenül befolyásolta a betonhoz való viszonyát. 1982-ben szerzett Szerkezetépítő diplomát, 1999–ben a Magyar Betonszövetség ügyvezetője lett. Ettől kezdve a beton töltötte ki élete szakmai részét. Nagy népszerűségnek örvendő betonos konferenciákat, hazai és nemzetközi szakmai kirándulásokat szervezett az iparági szakembereknek, valamint építkezés látogatásokat egyetemi hallgatóknak. Nagyon sok színvonalas betonos szakmai kiadvány szerkesztésében és kiadásában is közreműködött, sőt a legtöbb esetben ezeket ő maga koordinálta.
Rengeteg munkája mellett a 2004-ben megalakuló Magyar Betonelemgyártó Szövetség ügyvezetését is örömmel vállalta el.
A CeMBeton és MABESZ által létrehozott Betonnépszerűsítő Munkacsoportnak (Beton.hu) is alapító tagja volt, valamint oroszlánrészt vállalt az első Beton Fesztiválok megrendezésében is. A BETON újságban is rendszeresen publikált, szívügye volt a betonépítészet témaköre. És mindezek mellett még arra is maradt ideje, hogy az ORFK Teve utcai székházának építésén főmérnökként dolgozzon, és az építkezés szakmai irányítását végző munkacsoportot vezesse.

Gratulálunk Szilvási Andrásnak!!
A rendezvény záró programjaként a beton.hu, a Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség, valamint a Magyar Betonelemgyártó Szövetség és tagvállalataik által meghirdetett “Minden építés alapja – 2025 betonpályázat egyetemi hallgatóknak” eredményhirdetése következett. A díjazott munkákat a bíráló bizottság elnökeként Pálfy Sándort DLA, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Urbanisztika Tanszékének professzor emeritusa ismertette, a díjakat pedig Urbán Ferenc (CeMBeton) és Szigeti Csaba (MABESZ) adták át.
A pályázat keretében beérkezett magas színvonalú pályamunkák közül a díjazott pályamunkák kiemelkedőek voltak. A Bíráló Bizottság a betonépítés, építészet kategóriában 3 pályamunkát tartott kiemelkedőnek, míg az anyag, technológia kategóriában 4 pályázatot is érdemesnek tartott díjban részesíteni, ezért javaslatára a Kiíró a pályázati kiírásnak megfelelően a díjazást és annak megosztását megváltoztatta.
A díjazott pályaművek a beton.hu weboldalán tekinthetőek meg.
A fesztivált idén is a nagy népszerűségnek örvendő, a betonban rejlő sokszínűséget bemutató „betondizájnerek” kiállítása színesítette.

A Beton Fesztivál visszanézhető YouTube csatornánkon!
