Az éghajlatváltozás elleni küzdelem új megoldásai közül sok szinte lehetetlennek tűnik. Mi lenne, ha egy gép elszívná a bolygót felmelegítő szén-dioxidot a levegőből, és azt örökre betonhidak és épületek belsejében tárolná?

Nos, mára ez már egy valós alternatíva. A múlt év végén a kaliforniai Tracy városában az amerikai energiaügyi miniszter csatlakozott egy csapat izgatott tudóshoz és vállalati vezetőhöz, hogy megünnepeljenek egy mérföldkövet: az ország első kereskedelmi méretű, közvetlen szén-dioxid-leválasztó (DAC) üzemét.

”Ez egy mintaprojekt, amelyet az egész világon meg kell építenünk” – mondta Shashank Samala, a Heirloom vezérigazgatója. ”A napenergia- és szélerőműparkok mintájára, szén-dioxid-leválasztó üzemeket is szeretnénk építeni, amelyek a levegőből szívják el a szén-dioxidot.”

A Heirloom nevű cég még csak három éves, de máris hatalmas összeget fektetett bele a szövetségi kormány, és a technológia legnagyobbjai is jelentős támogatást nyújtanak neki. A Tracyben található, közvetlen szén-dioxid-leválasztó üzem azt ígéri, hogy évente 1000 tonna szén-dioxidot fog elnyelni a levegőből, amely körülbelül 220 személyautó forgalomból történő kivonásával lenne egyenértékű.

Szénre éhes mészkő?

A technológia úgy működik, hogy kihasználja a mészkő természetes szén-dioxid megkötési képességét. A Heirloom DAC üzemében egymásra helyezett tálcákból álló tornyok emelkednek 12 méter magasba. A tálcák mindegyikét porított mészkővel töltik fel, majd ahogy a levegő áthalad a szabadtéri épületen, a légkörben lévő szén a mészkőhöz kötődik. Néhány nap múlva a robotok a tálcákat egy kemencébe viszik, ahol hőhatással választják le a szenet a mészkőről. Ezt a folyamatot pedig megújuló energiával működtetik.

Egy üzem azonban közel sem elég!

”Ezerszer nagyobb létesítményekre van szükség és több ezer ilyet kell építenünk szerte a világon!” – mondta Samala, a cég vezetője.

Egyre több nagyvállalat csatlakozik a projekthez, a Microsoft például szeptemberben bejelentette, hogy a kibocsátásának ellensúlyozására a Heirloom által felfogott szén-dioxidból akár 315 000 tonnát is megvásárolna. De az amerikai kormánytól is sok pénz érkezik, a Biden-kormányzat 1,2 milliárd dollárt fektet be a Heirloom és más vállalatokba, hogy Louisianában és Texasban közvetlen levegő-leválasztó központokat építsenek. Jelenleg azonban a technológia még mindig rettenetesen drága. Egy tonna CO2 eltávolítása több mint 1000 dollárba kerül.

„Ez olyan, mintha az első iPhone kikerülne a futószalagról” – mondja Samala. ”Ha csak egy iPhone-t gyártanánk, az több milliárd dollárba kerülne és ez itt is így van.”

De mihez kezdjünk a szénnel, ha már eltávolítottuk a levegőből?

Néhány olajtársaság a szén-dioxidot az olajkitermelés hatékonyságának fokozásához használja – ez egy olyan technika, amely a szennyezőbb fosszilis tüzelőanyagokat nyeri ki a földből.

Egy ”konkrét” megoldás

A szén betonban történő tárolása már megoldott és a technológia támogatói szerint ez csökkentheti a világ egyik legszennyezőbb iparágának környezeti lábnyomát.

„A beton a víz után a második legtöbbet felhasznált anyag a Földön. Ugyanakkor a beton emisszió-intenzív” – mondja Reilly O’Hara, a CarbonCure Technologies munkatársa. A kanadai vállalat elmondása szerint, 35 országban közel 800 olyan rendszert adott el, amelyekkel szén-dioxidot juttatnak be betonba, tárolás céljából. Novemberben a CarbonCure is bejelentette a Heirloom céggel való partnerségét, amely arra irányul, hogy a Tracyben eltávolított szén-dioxidot maradéktalanul a közeli betongyárakban használják fel.

A Vulcan Materials Central Concrete San Jose-i üzemében péládul már használják a CarbonCure technológiáját. Mielőtt a friss betont a mixergépkocsi forgó dobjába töltik, CO2-t juttatnak a friss betonkeverékbe. A beton előállításához nincs szükség szénre, de a CO2 a beton szilárdságát növeli, amikor a keverékben mineralizálódik, mondja Alana Guzzetta, aki a Vulcans nemzeti kutatólaboratóriumát vezeti San Joséban.

Ez a többlet szilárdság azt jelenti, hogy minden egyes m3 betonhoz kevesebb, a bolygót felmelegítő cementre van szükség, ami segít a vállalatnak csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátását.

„Végső soron a nulla szén-dioxid-kibocsátás elérése a cél” – mondja Guzzetta. A CarbonCure technológiáját használó betongyártók részesednek az eladott szén-dioxid-kreditekből származó bevételből is.

”Ha a CO2 egyszer beépül a betonba, akkor az örökre ott marad” – mondja O’Hara. ”Még ha a betont később összetörik vagy lebontják is, a CO2  kőzetté alakul, és nem kerül vissza a légkörbe.”

Forrás:                 wbur here&now

Fotók:                  Peter O’Dowd (Here&now)