Az Utrechti Központi Vasúti Pályaudvar teljes felújításának részeként épült meg a világ legnagyobb, kerékpárok számára tervezett mélygarázsa. Ez a hatalmas fejlesztés még 2017-ben indult, és az idén fejeződik be. A megépülő mélygarázs rekord kapacitással, 12 500 bicikli befogadására alkalmas, és nemcsak a kerékpárosok, hanem a gyalogosok számára is megkönnyíti a közlekedést.

Jó példa arra, hogyan szolgálhatja ki egy város a rohamosan növekvő, ilyen irányú igényeket. A hollandok amúgy is lelkes kerékpáros nemzet már évtizedek óta. A környezettudatos közlekedésben sokkal inkább előnyben részesítik a kerékpárokat és a tömegközlekedést az autókkal szemben. 

A 3 emeletes mélygarázs szerkezete monolit betonból készült. A betonfelület háromféle struktúrában jelenik meg. A nagytáblás zsaluzattal készült szerkezeteknél a sima táblalenyomatok és a tervezett módon megjelenő deszkazsaluzat mintázata adják a falak karakterisztikáját. A görbült felületek esetében pedig tükörsima felületeket alakítottak ki.

Az egész projekt tervezésekor az egyik fő szempont a felhasználóbarát kialakítás volt. Illetve, hogy a már meglévő igények kiszolgálása mellett, egyre nagyobb kedvet kapjon a lakosság többi része is az ilyen jellegű közlekedésre. Ezzel jelentős mértékben, akár 95%-kal is csökkenthető a CO2 kibocsájtás a városban. 

Forrás: newatlas.com

Beton.hu
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. A süti információkat a böngésző tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismeri, hogy járt-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csinál és hogyan szereti használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve a munkánkat, hogy tudjuk, melyik tartalom volt a leghasznosabb.

A sütik beállításait a bal oldalon található füleken módosíthatja.