Napjaink építészetében a beton reneszánszát éli. Egymás után látnak napvilágot a betonból, mint a brutalista stílus atribútumából megálmodott építészeti remekek, melyekről rendszerint mi is hírt adunk! Az úgynevezett “brutalizmus” egy európai eredetű építészeti irányzat volt, amely az 1950-60-as években jelentős fejlődésnek indult. A konvenciókkal és klisékkel való szakítás jellemezte, hangsúlyozva az építészet költői dimenziójának keresését a fény, a tágas, nyitott terek és az anyagok sajátos alkalmazása révén. Az épületeket új koncepcióban kívánta megmutatni, a beton, a tégla, az üveg és a vas konstruktív nyelvén bemutatva. Egyébként a szó etimológiáját tekintve a francia ”béton brut”-ból származtatható, ami a befejezetlenség, vagy a nyers beton jelentését hordozza. 

Na de honnan is indult a stílus? Kik voltak a múlt század első hírnökei, akik a megszokottól eltérő, merész módon használták fel a betont? Lássunk néhány ikonikus épületet a múltból, amelyek akkoriban meghökkentő újdonságként formálták a társadalmi ízlést!   

 

Bank of London dél-amerikai központja – Buenos Aires 1966. Tervező: Clorindo Testa

Fotó: Dan DeLuca

Ez a projekt, városépítészeti megközelítése miatt, az 1960-as évek nemzetközi építészetének egyik legeredetibb, legmerészebb és legmesszemenőbb építészeti alkotása volt.

Az olasz-argentin építész Clorindo Testát nem különösebben érdekelte, hogy a beton könnyűnek tűnjön, legalábbis kívülről. Ehelyett egy különös szerkezetet emelt belőle, amelynek váza egy dinoszaurusz csontvázára hasonlít. A brutalista stílusú épületnek még is sikerül civilizált kapcsolatot teremtenie a körülötte lévő neoklasszikus homlokzatokkal. Az épület perforált, lyukacsos burkolata megszűri a belső térbe érkező napfényt és egyszerre teremt zártságot és nyitottságot.  Egy japán paraván látványát idézi, ugyan jelentős többlettömeggel. A beton egyszerre szobrászati és funkcionális felhasználása Clorindo Testa egyik védjegye.

 

Nemzeti Könyvtár Argentína 1962 – Clorindo Testa

Fotó: The Architectural Revivew

Clorindo Testa a modern argentin építészet egyik alappillére volt. Az európai építészek, köztük Le Corbusier hatására mély és rendkívül kreatív képzelőerővel rendelkezett.

A könyvtár brutalista szerkezete tükrözi a puccsokat és a demokráciáért folytatott küzdelmeket, amelyekben a könyvtár jelentős szerepet játszott. Bár 1961-ben tervezték, csak 1992-ben készült el végleg. Az ipar és az új technológia szimbólumaként ez az épület tisztán körülhatárolt tereket teremt egy külső nyilvános térrel és a földszinti bejárattal. A szerkezet 4 központi betonpillérre épül, monumentális jelleget kölcsönözve az épületnek. Az olvasótermek lebegnek a térben és a városra néznek.

 

Királyi Nemzeti Színház – London 1976. Építész: Denys Lasdun 

Fotó: ArchDaily

Károly herceg egyszer úgy jellemezte az építményt, hogy “okos módja annak, hogy atomerőművet építsenek London közepén anélkül, hogy bárki tiltakozna”. A kritikák és a tizenhárom évnyi megvalósítás ellenére Denys Lasdun Royal National Theatre talán a legkedveltebb brutalista épület Nagy-Britanniában, köszönhetően hatalmas köztereinek, a hatalmas tömb átgondolt megformálásának és az épületet körülölelő város iránti tiszteletének.

Amikor 1976-ban elkészült, a Nemzeti Színház valójában három különálló színházi teret foglalt magában. Egy úgynevezett “Nyitott Színházat”, egy hagyományos proszcéniumszínház és egy kísérleti stúdiószínházat.

Lasdun, ahogy William Curtis leírja, “távol maradt az akkoriban sokat vitatott “új brutalizmus” polémiájától és eltért a “névtelen funkcionalizmustól”, amelyet egyesek a modernizmus igazi útjának tekintettek Nagy-Britanniában.” Lasdun az építészetet “városi tájként” írta le és azt vizsgálta, hogyan lehet a modern épületeket a hagyományos városba illeszteni a hely szellemének figyelembevételével, de anélkül, hogy történelmi pasztichekhez folyamodna. Lasdun úgy közelítette meg a Nemzeti Színház tervezését, hogy a nyilvános tereket egyfajta “negyedik színházként” képzelte el, ahol a közönség tagjai a mindennapi életüket játszották el.

 

Unité d’Habitation, Marseille  1952 – Le Corbusier

Fotók: Paul Kozlowski

A beton képes egyszerre primitív és technológiai-, masszív és lebegő is lenni, illetve az acél és a sár tulajdonságait ötvözni. Le Corbusier mindenkinél jobban tudta, hogyan kell a beton kifejezésmódjait  végigzongorázni. A betont a repülőgépek és más modern gépek, valamint az ősi tájak és templomok iránti rajongásának kifejezésére is gyakran használta. Unité d’Habitation című hatalmas marseille-i lakóépülete egyszerre egy, a közeli Földközi-tengerből a helyére lebegtetett hajó és a környező hegyek téglalap alakú darabja.

Az eredeti tervek 8 Unités d’Habitation-t foglaltak magukban, amelyek annak a 20 000 embernek biztosítottak volna otthont, akiknek házait a megszállás során szisztematikusan lerombolták. Egyszerűen a várost hivatottak helyettesíteni épületenként 2 500 lakossal. A marseille-i Unité öt nehéz év alatt épült és a különböző nehézségek, szakmai hibák folyton félbeszakították.

A brutalizmus inkább egy korszakot jelöl, mint sem egyfajta mozgalmat és egészen az 1970-es évek végéig kifejezett népszerűségnek örvendett! Megmutatta, hogy a beton, akár a kővel, a fával vagy a téglával azonos rangú természetes anyag lehet, felhasználásával pedig milyen nagyszerűség érhető el az építészetben. A betonra valóban úgy lehet tekinteni, mint egy rekonstruált kőre, amely méltó arra, hogy természetes állapotában látassa magát.

Talán ezért sem véletlen, hogy egy kis szünet után, a modern építészetben ismét helyet kapott a stílus és újból teret nyernek a látszóbeton felületek, a tervezők kreativitásának pedig határtalan lehetőségeket kínálnak ezek természetes környezetbe történő illesztése.

Források: The Guardian, Wikipédia, Archdaily, Archtecture revived