A francia Meisenthal faluban a SO-IL építésziroda egy régi üveggyárban adott új otthont számos kulturális kezdeményezésnek. A három intézmény – egy múzeum, üvegfúvók műhelyei és egy többfunkciós csarnok – mindegyike új, tágasabb és stílusosabb helyet kapott. A SO-IL az épületeket egy hullámzó, monolit szerkezetű betonfelülettel kötötte össze.
Múzeum és kézműves műhely
Míg a régi irodaépületben a ”La Verrerie de Meisenthal”, az üveggyár történetét bemutató kis kiállítás kapott helyet, az egykori nagy gyárcsarnokban pedig koncerteket tartanak. Az ipari örökség így kulturális központtá is vált. A régi üveggyár a falu központjában található, így az a falusiak közösségi tereként is funkcionál.
Zene és színház a gyárban
A gyárcsarnokot – amely már korábban is szolgált koncerthelyszínként is – művészeti installációk, rendezvények és koncertek multidiszciplináris terévé alakították át. Az építésziroda új bejáratot épített a korábban kihasználatlan alagsori szinten, és egy „fekete dobozt” épített be a gyárépületbe, ami javította az akusztikát. Az előadóterem befogadóképessége 500 ülő- vagy 700 állóhely.
Hullámos tér
Az építészeti feladat része volt a három különálló kulturális épület összekapcsolása is. A SO-IL ezt úgy oldotta meg, hogy – ahogy Idenmburg, az SO-IL építésze és társalapítója leírja – „egy beton-piknikszőnyeget terítettünk a helyszínre”. Ennek köszönhetően egy monolit betonból készült hullámos felület húzódik a meglévő épületek között. Az építész szerint ez az alakzat az üvegiparra asszociál: egy áramló, megszilárdult forma, ahogyan az üveg a gyártás során folyékonyból szilárd állapotba megy át.
A látszóbeton minőségben készült felületek nemcsak a három kulturális egységet kötik össze, hanem egyúttal áthidalják a telek magasságkülönbségeit is. A tetőfelület egyszerre tölti be a mennyezet és a fal szerepét, ahol többek között irodák, oktatási- és vendéglátó-helyiségek is kialakításra kerültek. Az épület egyben egy új közösségi teret is alkot, így szabadtéri színházként, koncert- és más szezonális ünnepségek helyszínéül is szolgál.
Forrás: archello
Építész: SO-IL Építésziroda
Fotók: ©Iwan Baan