Ez a Peruban található Holiday Inn szállodalánchoz tartozó hotel, mind formájában, mind pedig anyagválasztásában tökéletesen illeszkedik Miraflores belvárosának látképébe.

Az épület tervezésnél több dolog is problémát jelentett, melyeket a tervezők zseniális megoldásokkal hidaltak át.

Egyrészt az épület egy keskeny saroktelekre épült, mely helyzetet tovább nehezítette, hogy a telket határoló, két egymásra merőleges utcára a megengedett épületmagasság tekintetében különböző városképi előírások vonatkoztak. Emiatt lett eltérő az L-alakban kapcsolódó épülettömbök magassága. Sőt arra is odafigyeltek, hogy az épület kellő harmóniában legyen a szomszédos műemlékvédelmi védettséget élvező házzal.

A tervezés során azt is figyelembe kellett venni, hogy a város egy gyakori szeizmikus mozgásnak kitett, földrengésveszélyes területen fekszik. Emiatt különös gondot kellett fordítani az épület állékonyságára is.

Az épület belső oldalfalai tömör betonfalak lettek –  melyek gyakorlatilag egy-egy erősített betonlemezként funkcionálnak – a többi oldal esetében pedig egy beton rácsos tartóra hajazó vázszerkezetre esett a választás.

És ha már a statikai és egyéb tervezési okok miatt a vázszerkezetet az épületen kívül kellett elhelyezni, az anyagválasztás tekintetében a látszóbeton lett a befutó.

Rendkívül igényes munka lett!

Forrás: Archdaily

Tervező: POGGIONE + BIONDI ARQUITECTOS

Vezető tervezők: Rene Poggione, Susel Biondi

Fotók: Juan Solano Ojasi