A svájci Lyss régióban (Biel és Bern között) egy hatalmas lemezjátszó nemzetközi látványossággá tette az új beton körforgalmat. A projekt kezdeményezője a szomszédos KUFA – ”Kulturfabrik” azaz Kultúrgyár – koncertszervező cég volt. A lejátszó nem csak kerek formája miatt tűnt nagyon jól ötletnek, hanem a környezetéhez való közelségét is megteremti, amely éppoly szimbolikus, mint amilyen vicces.
A legegyszerűbb ötletek persze gyakran a legjobbak! A lemezjátszó kör alakú, akár egy körforgalom, a bakelit pedig érzelmi kapcsolatot valósít meg a zenével általában és a KUFA-val pedig közvetlenül.
Ezek után mégis hosszú út vezetett az ötlet megszületésétől a megvalósításig. A KUFA, a Gehri Aarberg építőipari cég, a Lyss Megyei Tanács és az Építőmérnöki Hivatal négy évig tartották vissza a lélegzetüket, hogy végül elindíthassák és megvalósítsák a projektet.
A tervezés és az engedélyeztetés után, a munkálatok sem voltak egyszerűek: az önkéntesek például egy teljes hétig voltak elfoglalva azzal, hogy a kb. 800 fémlemezt a lemezjátszóhoz rögzítsék.
A 2019. májusában történt felavatása óta a KUFA-körforgalom nagy népszerűségnek örvend a közösségi médiában is. Drónvideója pillanatok alatt több, mint 150 000 megtekintést ért el. Joggal feltételezhetjük, hogy „a világ legszexibb körforgalma” képes mosolyt csalni az autósok arcára is.
A KUFA-körforgalom a funkció, a forma és az reprezentatív érték megfelelő keveréke, így az önkormányzat és a szponzorok egyaránt jól jártak.
Ami azonban még hiányzik a körforgalomból, az a hangkar. Biztonsági okokból és a pénzeszközök szűkössége miatt (eddig) nem került beépítésre.
Forrás: More Sports
Ötletgazda: KUFA
Kivitelezés és fotók: Gehri AG