Cikksorozatunkban folytatjuk annak az izgalmas építőanyagnak a történetét, amely mára a legfontosabb építőanyaggá, egyben a földön a víz után a legnagyobb mennyiségben használt anyaggá vált. A római kort követően áttekintettük a középkor történetét, eljutottunk a beton legújabb kori felfedezéséig, majd az előző részben visszatértünk a római kort megelőző időszakra, amelyben feltártuk a nabateusok tevékenységét is. Megismertük a Parker-féle római cementet, bepillantottunk a francia Joseph Monier tevékenységébe és a szintén francia Joseph Louis Lambot munkásságába, így a virágcserépen és a csónakon keresztül eljutottunk a vasbetonig. Ebben a részben rátérünk a beton legújabb kori történetére, amely már a mai korszerű vasbetonok kialakulását jelenti.

Láthattuk, hogy míg a cementek szülőhazája Anglia volt, addig a vasbeton bölcsője Franciaország lett. Joggal tehetik fel a kérdést:

Hogyan alakultak ki a virágcserépből és a csónakból a ma ismert vasbeton szerkezetek?

Odáig már eljutottunk, hogy a kutatók keresték a megoldásokat, hogyan lehetne növelni a beton húzószilárdságát, hiszen a beton önmagában mint mesterséges kő csak nyomásra áll ellen, a húzószilárdsága csekély. Monier mint kertész és Lambot mint földbirtokos letették az alapokat, de a mai értelemben vett vasbeton szerkezetekhez ennél többre volt szükség. Az igazi vasbetont első ízben a szintén francia Francois Coignet alkalmazta még 1855- ben két épületnél is. Az egyik egy vasúti őrház volt Sueres-ben, a másik pedig a saját háromszintes lakóháza St. Denis-ben, amely még ma is áll és megtekinthető.

Coignet szintén szabadalmaztatta módszerét, miszerint a betont úgy kell vasalni, hogy monolitikus szerkezetet kapjunk. Azt is meghatározta, hogy a födémek vasbetétei egymást szimmetrikusan keresztezzék. Felismerte a vasbetétek lehorgonyzásának jelentőségét, amit azzal is aláhúzott, hogy azokat a végükön meg kell csavarni és vastagítani.

Ezzel arra is rájött, hogy ez a módszer gátolja a födémek lehajlását. Még számos más részletet is végiggondolt és ismereteit egy 400 oldalas könyvben adta közre 1861-ben. Folytatta a rómaiak által részben már alkalmazott „öntött fal” fejlesztését, amely később a panelos építkezésekben valósult meg.

Időközben Anglia is kezdett magára találni, mert a cementgyáros William Boutland Wilkinson szintén a saját házát építette meg vasbetonból Swansonban. Az ő szabadalma födémépítésről szólt, amely a beton tűz elleni védelmét emelte ki. A vasbetétek elhelyezésénél már a húzott oldalra helyezte azokat, így ez már a mai statikus szemlélet előképének tekinthető. Ezt követően megsokasodtak a szabadalmak, amelyeket például olyan ma is jól ismert nevek fémjeleznek, mint a francia Francois Hennebique vagy a német Wilhelm Gustav Dyckerhoff. Így azt mondhatjuk, hogy az 1800-as évek második felére a vasbeton utat tört magának egész Európában, de Amerikában is, és a szabadalmak szinte minden olyan eszközre és építményfajtára kiterjedtek, amit vasbetonból lehetett előállítani. Tehát csónakra, hajóra, víz- és gáztartályra, toronyra, cölöpre, csőre, hídra, házakra és épületekre.

“Hogyan alakultak ki a virágcserépből és a csónakból a ma ismert vasbeton szerkezetek?”

A vasbetonépítés kezdetei Magyarországon

Magyarországra a vasbeton Franciaországból érkezett német közvetítéssel. Németországban 1881-ben megvették Monier szabadalmát, és próbaterhelésekkel le is ellenőrizték annak működését. Ennek alapján fektették le a vasbeton első elméletét, miszerint az acélbetétek a húzást, a beton pedig a nyomást veszi fel. E tevékenység Mathias Koenen nevéhez fűződik, és e kísérleti és elméleti munka nyomán terjedt el a Monier-rendszer Ausztriában és Magyarországon is. A Monier-szerkezetek sík vagy görbe felületekkel határolt, mindkét oldalon cementbetonnal burkolt vasvázak. A beton keverési aránya többféle volt. Egy térfogatrész portlandcementet és két-három térfogatrész éles homokot alkalmaztak nagyobb, illetve egy térfogatrész portlancementet és öt térfogatrész apró folyami kavicsot kisebb igénybevételek esetén.

Meg kell még említenünk Wünsch Róbert magyar cementtechnikus és építési vállalkozó nevét, aki a Monier-rendszerrel egy időben szabadalmaztatta építési rendszerét. A Wünsch-rendszer előnyösebb a Monier-rendszernél. Wünsch egyrészt merev vasvázat alkalmazott, így a vasváz önmagában is teherhordó volt, másrészt olcsóbb volt az előállítása, mert azt keretszerkezetként alakította ki, így a támaszerők felvételére nem volt szükség erősebb falra vagy hídfőre. Wünsch Róbert neve összeforrott a Millenniumi Földalatti vasút építésével is, mert a föld-, illetve betonmunkát és -szerelést Wünsch Róbert budapesti vállalkozóra bízták. A födém elkészítésénél már Wünsch Róbert magyar vállalkozó találmányát alkalmazták. Az építkezés 1894 augusztusában kezdődött el és 1896. május 2-án nyitotta meg Ferenc József a budapesti Földalatti Vasutat, amely a világ második föld alatt húzódó vasútvonala volt.

A magyarországi cementgyártás – a lábatlani és a beocsini cementgyár 1869-es, a nyergesújfalui cementgyár 1870-es, míg az óbuda-újlaki cementgyár 1880-as megalapítását követően – nehezen talált magára. Már ezeknek a gyáraknak a létrejötte is fontos mérföldkő volt, mert ezt megelőzően még gyakorlatilag érvényben volt az a Mária Teréziától származó rendelet, amely tiltotta, hogy Magyarországon gyárat alapítsanak. Csak az 1867. évi Kiegyezés után változott meg bizonyos fokig a helyzet és ez tette lehetővé az említett cementgyárak létrejöttét is. A kezdetben Parker-féle római cementet gyártó üzemek fokozatosan álltak át portlandcement gyártására. A lábatlani cementgyár, amelyet Konkoly-Thege Balázs komáromi földbirtokos alapított 1868-ban, már 1876-ban megkezdte a portlandcement gyártását.

Felhasznált irodalom:

Balázs György: Beton és vasbeton I. – Alapismeretek története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994.
Bereczky Endre – Reichard Ernő: A magyar cementipar története. Szilikátipari Központi Kutató és Tervező Intézet – Cement és Mészművek, Budapest, 1970.
Riesz Lajos: Cement- és mészgyártási kézikönyv, Építésügyi Tájékoztatási Központ, Budapest, 1989.
Koltai Imre–Mihócs Ferenc–Riesz Lajos: A cementipar története, Magyar Cementipari Szövetség, Budapest, 2008.
Andai Pál: A mérnöki alkotás története. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1959.

(fotók: https://hu.123rf.com/, www.wikipedia.hu)