Cikksorozatunkban folytatjuk annak az izgalmas építőanyagnak a történetét, amely mára a legfontosabb építőanyaggá, egyben a földön a víz után a legnagyobb mennyiségben használt anyaggá vált. A római kort követően áttekintettük a középkor történetét, eljutottunk a beton legújabb kori felfedezéséig, majd egy népcsoport, a nabateusok miatt visszatértünk a római kort megelőző időszakra. Megnéztük a mai korszerű vasbetonok kialakulásának folyamatát, majd áttekintettük, hogy hogyan alakultak ki a mai értelemben vett korszerű beton- és vasbeton szerkezetek. Az előző részben a cement kedvéért időben egy kicsit viszszakanyarodtunk és áttekintettük, hogyan terjedt el a portlandcement Európában, Észak-Amerikában és Törökországban.

Ázsia, benne Kína
Ebben a fejezetben megnézzük, hogy mi történt a világ többi részében, illetve most csak maradjunk egyelőre Ázsiánál. Rövidesen látni fogjuk, hogy miért.

A 19. század végén a gyarmatokkal rendelkező országoknak az volt az érdekük, hogy megvédjék az anyaország iparát. Gyarmataikra saját termékeiket exportálták és nem támogatták a gyarmatok iparának fejlődését. Ez a cement iránti keresletet is visszafogta és a jelentkező csekély igényt az anyaországban gyártott cementjükkel elégítették ki. Így volt ez Ázsiában is, ahol már az 1870-es években néhány ázsiai országban megkezdődött a cement alkalmazása.

Ázsiában ebben az időszakban szinte csak Japán volt független ország, így érthető, hogy a japán cementipar története már korábban elkezdődött, mint a többi ázsiai országban. Ez annak köszönhető, hogy Japán akkori császára, Tennos Mutusuhito megnyitotta országát a Nyugat felé. Uralkodása alatt, 1868-tól 1912-ben bekövetkezett haláláig követte ezt a politikát, amelynek mottójául „Meidzsi” – a felvilágosult uralom szlogent választotta. 1868-ban lépett trónra, és ekkor vette fel ő maga is a Meidzsi nevet, melyről uralkodása korszakát is elnevezték. Az ország ez alatt az időszak alatt óriási fejlődésen ment keresztül és elmaradott feudális államból a modern világ egyik nagyhatalmává vált. Ez volt az a periódus, amikor a szamuráj harcosok elvesztették állami kiváltságaikat és pozícióikat. A császár egyik első intézkedése a kikötők korszerűsítése volt, hiszen a Nyugattal való kapcsolathoz szükségessé vált a megfelelő közlekedési kapcsolat kiépítése. Lévén hogy Japán szigetország és abban az időben a tengereken való átkelésre az egyetlen lehetőség a hajózás volt, a kikötők igen fontos szerepet töltöttek be. Az ezekhez a fejlesztésekhez szükséges kevés cement kezdetben Franciaországból érkezett az 1870-es években, és először azt Yokusaka kikötőjének bővítésére használták fel. Az import növekedésével párhuzamosan megkezdődött az ország iparának fejlesztése is, melynek eredményeképpen – angol mintára – 1873-ban kezdték el megépíteni az első kísérleti cementgyárat Fukagawában amely kis kapacitással indította a termelést 1875-ben. A gyárat 1884-ben megvásárolta Asano Soichiro, aki igen aktív vállalkozó volt és a gyárat nyomban át is keresztelte Asano Cement Company névre. 1881-ben Junpachi Kasai, aki maga is egykori szamuráj harcos volt, megalapította a Cement Manufacturing Co. Ltd.-t, amely később Onoda Cement Company néven működött tovább. A gyár Onoda-Murában, a Yamaguchi prefektúrában jött létre. A japán cementipar 1883- ban már 1.500 tonna cementet állított elő, miközben az import még több mint 3.500 tonna volt.

Korea még sokáig fejletlen ország maradt, és gyakorlatilag a kínai birodalom részét képezte. Az Oroszországgal vívott háború után, amely Japán számára kedvező véget ért, Korea 1905-ben japán protektorátus lett, 1910-ben pedig teljes egészében Japán gyarmatává vált. A japán cementgyárak, különösen az Onoda és az Asano tehát a koreai piacot is uralták. Még 1930-ban is csak 250.000 tonna cementet állított elő öt akkori koreai cementgyár.

“Kína tehát az egyik olyan ország, amely a kötőanyagok fejlesztésében úttörő szerepet töltött be.”

Indokína, amely a mai Vietnám, Laosz és Kambodzsa területét jelentette ebben az időben, francia gyarmat volt, így ide francia import cement érkezett. Az első helyi gyárat 1899-ben építették fel Haiphongban, amely ma Észak-Vietnámban található. Ennek a régiónak ez volt az egyetlen cementgyára egészen az 1930-as évekig.

India még sokáig angol gyarmat maradt és az angolokat csak a kereskedelem, illetve a profit érdekelte. Nem fűződött érdekük az indiai ipar fejlesztéséhez. A szabad import politikája igen nehézzé tette helyi ipar létrejöttét. Indiában az első kis cementgyár csak 1904-ben épült fel Washermanpetben, közel Madrashoz (ma Csennai) 10.000 tonna éves kapacitással. Az igazi indiai cementipar tíz évvel később, 1914-ben indult el a Porbandarban létrehozott üzemmel, amely Bombay-tól (ma Mumbai) kb. 480 km-re északnyugatra van az Indiai-óceán partján.

És most nézzük meg, mi történt Kínában!
A mai Kínai Népköztársaságnak igen komoly szerepe van a világ cementiparán belül, hiszen ma Kína adja a világ cementtermelésének több mint 50%-át. Már 2015-ben is meghaladták ezt az értéket, hiszen ebben az évben 51,4% volt részesedésük a világ cementgyártásából. Az idáig vezető út hoszszú és fáradságos volt. Kína évszázadokon keresztül nemcsak fegyveres zavargásoktól szenvedett, hanem egészen a közelmúltig a belső és a külső politikai hatásoktól is alakult. A 2000-es évekre azonban Kína a világ megkerülhetetlen gazdasági nagyhatalmává vált. Bár cementipari szerepében későn indult, láthatjuk, hogy mára rendkívüli pozíciót ért el ez az iparág. E szerepe miatt a cikksorozat keretein belül indokolt a kínai cement történetének egy kicsit részletesebb tárgyalása és ezért most – egy kis időre – ismét visszamegyünk a távoli múltba is.

A cikksorozat első részében olvashattunk arról, hogy Kínában már a Nagy Fal építésekor is használtak egy ragacsos rizs habarcsot, melynek kötése erősebb volt a hagyományos habarcsénál. A kötőanyagok fejlesztése később is folyamatos volt, így azt mondhatjuk, hogy Kína egyedülálló utat járt be ezen a területen. A korai észak- és dél-kínai dinasztiákban az úgynevezett „San-He” talajt széles körben használták már az i. sz. 5. századtól kezdve. Ez az anyag égetett mész, agyag vagy lösz és finom homok keveréke volt, néha őrölt agyagtéglát és cserépszilánkot is kevertek bele. A mész, agyag és homok aránya 1:1:2 és 1:3:0 között számottevően változott. Ez a keverék megkötését követően jelentős szilárdságot mutatott, így használata egészen az 1900-as évek elejéig kitartott. Szerves adalékanyagokat is alkalmaztak, amelyek a mai modern adalékszerek előfutárainak tekinthetők. A teherhordó falak építése során a San-He talajt, más néven „Tabia”-t többnyire csúszó fazsaluzatba öntötték és tömörítették. Ezek a falak gyakran évszázadokig is fennmaradtak. Városfalakat – például Hezhou és Nanking településen –, valamint gátakat is építettek belőle.

Kína tehát az egyik olyan ország, amely a kötőanyagok fejlesztésében úttörő szerepet töltött be. Kínában 1644 és 1911 között a mandzsu Csing-dinasztia uralkodott, mely időszak végén terjedt el a portlandcement a világ többi részében. Ebben a korszakban alakult ki Kína jelenlegi határa. Elfoglalták Tajvant és Tibetet, valamint határszerződést kötöttek Oroszországgal. Az 1842-es, majd az 1856–60-as ópiumháborúk során Kína az egyenlőtlen szerződések révén lényegében függőségbe, félgyarmati helyzetbe került. Elsősorban Angliától függött, de más akkori nagyhatalmaktól is. Ennek következtében a 19. század közepétől Kínába is import formájában került előbb a Parker-féle római cement, majd később a portlandcement.

A kínai cementipar kezdetei Hongkongban és Makaón, a kínai kontinensen kívüli szigeteken, valamint Anglia és Portugália gyarmatain jöttek létre. Az angol üzletember, Robert Gordon Shewan és Alexander Tomes alapították a Green Island Cement Company-t 1886- ban Makaóhoz közel. A szárazföldi Kína első cementgyára Tangshanban épült fel, amely Hopei tartományban van. A jelentős gyártási költségek azonban veszteségessé tették a működést, így ez az üzem 1883-ban néhány év termelés után bezárt.

Csak az 1900-as évek elején épült fel Kuangtung tartományban az első kínaiak által birtokolt gyár. Az üzem létrejöttéhez – amelyet Kuangtung és Kuanghszi tartomány kormányzója, Chunxuan Cen irányításával építettek fel – egy érdekes történet fűződik. Az anyagi háttér egy korrupciós ügy folytán állt rendelkezésre. Chunxuan Cen a környéken portyázó banditák legyőzésére kapott megbízást. Ehhez Dongsheng Zhou volt vámtiszttől próbált pénzhez jutni, aki azt megtagadta, a kormányzó pedig vesztegetéssel vádolta meg őt. A hatóságok Dongsheng Zhou-t bűnösnek találták, és minden vagyonát, beleértve a tartományokban lévő földjét és ingatlanát is, elkobozták. Ebbe tartozott egy kőbánya is, amely mészkövet szállított a makaói Green Island Cement Works számára.

A makaói cementgyár sikere és a rendelkezésre álló mészkő alapján Chunxuan Cen kidolgozta az ötletet, hogy megépítse Kuangtung tartomány saját cementgyárát. Az adminisztráció jóváhagyásával és 1,2 millió ezüstdolláros tőkével, amelynek egyharmada az elkobzott tőkéből, kétharmada pedig az angol importőrök által adott kölcsönből származott, megalapította az új kuangtungi cementgyárat. 1909-ben az üzem már körülbelül naponta 500 hordó cementet állított elő és a helyi piacot látta el cementtel. Az 1930-as évek elejére már kilenc cementgyártó cég működött Kínában, amelyek közül hét kínai, kettő pedig japán tulajdonban volt. Az éves termelés ekkor körülbelül 4,3 millió hordóra rúgott, amely körülbelül 750.000 tonna cement előállítását jelentette.

Felhasznált irodalom:
Rainer Nobis: Illustrated History of Cement and Concrete – The Exciting Development of two Outstanding Building Materials. ZVD Kurt Döringer GmbH & Co. KG, Heidelberg, 2021.
Britannica: Meijiemperor of Japan. https:// www.britannica.com/biography/Meiji
Wikipedia: Kína. https://hu.wikipedia.org/ wiki/K%C3%ADna#T%C3%B6rt%C3%A9nelem

(fotók: www.hu.123FR.com)

Generated by Feedzy